
Dr. Kiss Gabriella Ágnes
FogorvosA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvostudományi karán végeztem 2014-ben.
Az egyetem elvégzését követően Pápán szereztem szakmai tapasztalatot, ahol a rendszeres iskolafogászat kapcsán a gyermekfogászatban is sikerült elmélyednem. A konzultációim és a kezeléseim során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a gyerekek már korán megszokják a rendszeres fogorvosi ellenőrzéseket, kezeléseket. Próbálom elérni, hogy az első találkozás a fogorvossal mindenképp pozitív élmény legyen számukra.
Munkám során próbálok arra törekedni, hogy a rendelkezésemre álló lehetőségek és készülékek közül, figyelembe véve a szakmai és esztétikai szempontokat, a pácienssel közösen válasszuk ki a számára legmegfelelőbb megoldást.
Rendszeresen részt veszek továbbképzéseken és gyakorlatokon és az ott megszerzett tudást igyekszem beépíteni a mindennapi kezeléseimbe.
Szakterületem: konzerváló fogászat (esztétikus tömések, inlay-ek) és fogpótlástan (fix és kivehető, illetve kombinált fogpótlások készítése)